Borsmenta (Mentha × piperita) nem csak fogkrémbe

Borsmenta (Mentha × piperita)

Nemcsak rágógumiba és fogkrémbe jó a borsmenta

A menta nemzetség különleges a növényvilágban, hiszen az ide tartozó növények közül sok közkedvelt gyógy-, illetve fűszernövénynek számít. A mindenki által ismertek egyike a borsmenta.



A borsmenta azon kevés gyógynövények egyike, amely az Amerikai Egyesült Államok, több ázsiai ország és az összes európai állam gyógyszerkönyvében szerepel gyógyhatása okán.

Maga a növény már az ókorban is ismert volt, időszámításunk előtt 1000 évvel lezárt egyiptomi sírokban is megtalálták a nyomát a kutatók, de Japánban és Kínában is termesztették. A mindenki által ismer menta nevet azonban az ókori görögöktől kapta, akik egy Menthe nevű nimfától származtatják, akit az istenek e gyógynövénnyé változtattak.

Jelenleg a mentának több mint 20 faját ismerjük, mivel igen könnyen és spontán is kereszteződnek egymással, megjelenése igen változatos ennek a növénynek. Nem csoda, hogy dísznövényként is tartják a kertekben, ráadásul távol tartja a kártevőket is.

A borsmenta – latin nevén Mentha x piperita – is egy ilyen többszörös hibrid. A népi hagyományok már nagyjából 2000 éve számon tartják a mentát, mint hatékony gyógyfüvet. Többféle néven illetik, bors- vagy borsosmentaként ismerik, de van, ahol fehér vagy angol mentaként hivatkoznak rá.

Borsmenta (Mentha × piperita)
Borsmenta (Mentha × piperita)



Sok mindenre jó a borsmenta

A borsmenta 0,5-4%-ban tartalmaz illóolajat, mely mentolból, limonénből, karvakrolból, karvonból, methonból, menthofuránból, jázmonból és mentholészterekből áll, de flavonoidok, triterpének, keserű anyagok és 6-12%-ban cserzőanyagok is találhatók a növény zöld részeiben. A leveleket a virágzás előtt kell begyűjteni, ha ugyanis kibomlanak a virágok, megnövekszik a növény menthofurán tartalma és ettől kellemetlen illata lesz.

Kétféle módon alkalmazható az illóolaja, tisztán kivonva vagy a levelekből teát, szeszes tinktúrát készítve. A menta illóolaja támogatja az emésztést és az epeműködést, szélhajtó, baktérium- és gombaölő hatással bír, enyhíti a migrén és a légúti fertőzések tüneteit, könnyíti a légzést. Gyulladáscsökkentő és érösszehúzó hatása van, elűzi a szellemi fáradtságot is.

Borsmenta (Mentha × piperita)
Borsmenta (Mentha × piperita)



Nemcsak az illata miatt teszik a szájápolási termékekbe a borsmentát

Ugyan nagyszerű leheletfrissítő, mégsem e tulajdonsága az, amiért megtalálható a legtöbb fogkrémben, szájvízben és öblögetőben. A borsmenta hatóanyagainak gyulladáscsökkentő hatása rendkívül hasznos a szájüreg problémáinak kezelésében.

Nemcsak a gyulladásos folyamatokat és a fogínyvérzést enyhíti, de még a lyukas fog okozta kínt is csillapítja a fogra helyezett vattadarabra csöpögtetett tiszta mentaolaj.

Ilyenkor TILOS a menta használata

Csecsemők és kisgyermekek esetében a menthol semmilyen formában sem alkalmazható, mert légzési problémát okozhat.

Vannak, akiknek a mentatea fogyasztása gyomornyálkahártya-gyulladást idéz elő, de esetenként csalánkiütést is okozhat az arra érzékenyeknél.

A férfiak sem ihatják a mentateát nyakló nélkül, mivel nagy mennyiségben fogyasztva negatívan befolyásolja a tesztoszteronszintet, így a termékenységet is.

Borsmenta (Mentha × piperita)
Borsmenta (Mentha × piperita)

 



További érdekességek a gyógynövényekről